Bemutatkozás

Lectori salutem, avagy köszöntöm a Kedves Olvasót!

Ha eddig eljutott, akkor mesterségem címerét bizonyára már kitalálhatta, azonban a formalitás kedvéért illendőnek tartom bemutatkozni. A blog írója dr. Pilling Zoltán ügyvéd, aki a hétköznapokban a polgári jog területén fejti ki áldásos tevékenységét. Elsősorban az üzleti élet szerződéseivel, követelésbehajtással, cégjoggal és ingatlanokkal kapcsolatos ügyletekben. Másodsorban adatvédelmi, munkajogi kérdésekben, harmadsorban bármely más ügyben, amit felelősen tud ellátni.

Ezen blog egy nagykönyv szerinti szakmai blognak íródik, azonban szigorúan a közérthetőségre törekedve. Tartok tőle, hogy a nagy dózisban adagolt jogi tartalom olvasásakor a kedves látogató feltehetően már a harmadik mondat után fejvesztve menekülőre fogná. Ezt követően pedig semmilyen módon sem tudnám visszarángatni az egyébként kiválónak ígérkező blog rendszeres olvasásához.

Adódik tehát a kérdés, miről lehet majd itt olvasni? Ügyvédi blog lévén valamilyen formában a joggal kapcsolatos szösszeneteket, tanácsokat, közérdeklődésre számot tartó jogeseteket, rövid elemzéseket fogok közzétenni. Ismertterjesztő, közérthető és reményeim szerint szórakoztató stílusban. A bejegyzésekből a Kedves Olvasó okulhat és tanulhat, tájékozódhat vagy egyszerűen csak élvezheti az olvasással töltött időt.

Dr. Pilling Zoltán
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.