Nyomokban jogállamot tartalmaz - 1. rész
Mit vár egy ügyvéd az új kormánytól?
Régóta használom ezt a kifejezést – „nyomokban jogállamot tartalmaz” – amikor valaki megkérdezi, mi a véleményem a magyar közállapotokról. Tréfás utalás arra, hogy az allergiások figyelmét felhívó élelmiszeripari jelölésekhez hasonlóan a magyar állam is tartalmaz apró nyomokban valamit abból, amit európai értelemben vett jogállamnak hívunk. Dió, mogyoró, tej – és nyomokban: bírói függetlenség, törvény előtti egyenlőség, fékek és ellensúlyok.
A Tisza Párt választási győzelme után ügyvédként, aki nap mint nap beleütközik a rendszer anomáliáiba kíváncsian várom, mit hoz az új kormány. Egy kisregényt lehetne írni a jogrendszer torz működéséről, most csak néhány példát hozok, ami hirtelen eszembe jutott.
A veszélyhelyzeti bohóckodásnak véget vetni
Kezdjük egy kevésbé közismert, de annál fontosabb témával: különleges jogrendben élünk. Nem metaforikusan – ténylegesen, jogilag.
A különleges jogrend nem új találmány. Már a rómaiak is ismerték: háború vagy természeti katasztrófa esetén a kormány átmeneti időre különleges felhatalmazást kap, és rendeletekkel írhat felül törvényeket. A hangsúly az átmenetin van.
A Covid első hullámára még talán elfogadható volt a magyarázat – bár a legtöbb európai ország enélkül is boldogult, sőt, sok helyen jobbak lettek a halálozási számok. De aztán a veszélyhelyzet maradt. Aztán maradt még. Aztán a szomszédban kitört egy háború, és az is veszélyhelyzeti jogcím lett. Hogy ez mennyire komoly jogi érv, azt jól mutatja, hogy a délszláv háború idején senkinek nem jutott eszébe különleges jogrendet bevezetni.
Az Alaptörvény egyébként azt mondja, hogy veszélyhelyzetet 30 napra lehet bevezetni. Hogy ez most hány éve tart, azt mindenki számolja ki maga.
A rendeleti kormányzás nem elvont dolog: beszúrok egy képet, hogy a Polgári Törvénykönyv kommentárját megnyitva hány és hány rendeleti módosítást kell figyelembe venni. Aztán van még három ilyen oldalnyi kormányrendelet. Ez nem jogállam, hanem jogalkotási labirintus.
Az elvárás egyszerű adjuk vissza a parlamentnek a jogalkotási jogosítványait. A rendeletekkel való kormányzást el kell törölni, már II. József alatt kiment a divatból.
.
Kúria elnöke: egy ügyész, akit bírónak kellett álcázni
A bíróságok függetlensége olyan téma, ami az utcán sétáló embernek elvontnak tűnhet. De hadd meséljek egy konkrét történetet.
A Kúria Magyarország legfelsőbb bírói fóruma. Az elnöke az egész bírósági rendszer csúcsán ül, és a jogegységi határozataival kötelezi az összes többi bírót, hogyan értelmezzék a törvényeket. Ez tehát nem mellékes pozíció.
2020-ban a kormány úgy döntött, hogy Varga Zs. András ügyész – Polt Péter legfőbb ügyész egykori helyettese – legyen a Kúria elnöke. Volt egy apró probléma: a főbírói posztra korábban csak olyat lehetett jelölni, akinek legalább öt éves bírói szolgálati viszonya van, és Varga nem rendelkezett bírói tapasztalattal, hiszen sosem volt bíró.
A megoldás igazán elegáns volt, törvényt módosítottak. Úgy változtatták meg a szabályokat, hogy Varga Zs. kinevezhető legyen. A bírák önigazgatási szerve, az Országos Bírói Tanács (OBT) persze tiltakozott. Az OBT indokolásában leszögezte, hogy a jelölt a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, és a rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott. Az OBT tiltakozását a kétharmados parlamenti többség nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta.
Még az ENSZ bírák és ügyvédek függetlenségével foglalkozó különleges előadója is nyilvános közleményben vonta kérdőre a magyar kormányt, és úgy értékelte, hogy a Varga Zs. megválasztása a bíróságok függetlenségével szembeni támadásként értelmezhető, és a hatalmi ágak szétválasztásának elvébe ütköző kísérlet arra, hogy a bíróságokat a kormánypárt akaratának rendelje alá.
A végeredmény: egy bírói és bírósági vezetői tapasztalatot nélkülöző ügyészt ejtőernyőztettek be a Kúria élére. Aki aztán, ahogy az lenni szokott, törvénybe ütköző módon nevezett ki több bírót, az Országos Bírói Tanács egyetértési jogát megkerülve.
Ez nem a „A Tanú” c. filmből van. Ez a mai valóság – bár elismerem, a különbség néha eltűnik. Nincs más megoldás, vissza kell állítani a bírói önigazgatást. A pártkádereket (mint Varga Zs.) el kell távolítani a bírói szervezetből. A Kúria élére olyan embert kell kinevezni, aki arra alkalmas és megfelelő bírói tapasztalattal rendelkezik.
A végrehajtói kar: amikor a maffia hajtja végre az ítéleteket
A bírósági végrehajtó az, aki az ítéleteket a gyakorlatban érvényesíti. Ha valaki megnyert egy pert és a másik fél nem fizet, a végrehajtó az, aki kikényszeríti a teljesítést. Nem mellékes figura tehát a jogrendszerben. Nem véletlenül foglalkozik a végrehajtói kar visszásságaival egyaránt a politikai paletta két szélén elhelyezkedő formáció is, a Szikra Mozgalom és a Mi Hazánk.
A Schadl–Völner-ügy az elmúlt évek egyik legsúlyosabb magyarországi korrupciós botránya. Az ügyészség vádirata szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke lényegében végrehajtói maffiát hozott létre: az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, Völner Pál segítségével a saját embereit ültette be egyes végrehajtói tisztségekbe, az így kinevezett végrehajtóknak pedig le kellett adniuk irodájuk bevételét.
A tanúvallomások szerint akkoriban az a hír járta, hogy több tízmillió forintért lehet végrehajtói helyeket venni, amit az Igazságügyi Minisztériumon keresztül lehetett elintézni. Ha ez nem lenne elég, akkor ezeket a „szerencsés kiválasztottakat” ráadásul egyetemi és végrehajtói vizsgákon is át kellett tolni korrupcióval, mert önerőből még azt sem tudták letenni, így teljesen hülyék kerültek végrehajtói pozícióba. És ezek az emberek szereztek érvényt a bíróság ítéleteinek . . .
Az ügyészség Schadl Györgyre 10, Völner Pálra pedig 8 év börtönbüntetést kért. Schadl ma is rács mögött ül (és egyébként a börtönből is felveszi irodája osztalékát). Völner azonban visszakapta az ügyvédi igazolványát és újra praktizál az ügyvéd társadalom nagy örömére. Ilyen az élet kishazánkban.
De a sztori nem ért véget. Kiss Ferenc végrehajtó – aki a rendszer ellen szólalt fel – elmondta, hogy Schadl bukása után valójában csak annyi történt, hogy helyét 4-5 ember vette át, és ugyanazok irányítják most is a kart. Az a kör, amely ellen feljelentést tett, az ügyészség a nyomozást három év alatt sem vitte előre érdemben.
Ha az előbbi történet nem lenne elég, itt van még egy, az abszurditás csúcsa. A végrehajtói kar nem fizette ki önként a bíróság által megítélt, közel 2 milliárd forintos tartozást egy szoftverfejlesztési perben a szoftverfejlesztő cégnek. A paradoxon az, hogy az ítélet végrehajtása esetén egy végrehajtónak a saját szervezete, az MBVK ellen kellene végrehajtást elrendelnie. A történet vége az lett, hogy 4 hónapnyi halogatás után az MBVK fizetett.
Na ezekere szoktam mondani, hogy Magyarország nyomokban jogállamot tartalmaz.
Összességében vagy gyökerestül ki kell irtani a korrupciós hálózatot a végrehajtói karból, vagy – római stílusban – be kell szántani és sóval kell behinteni az MBVK helyét és valami teljesen újat építeni. A jelenlegi állapot az igazságszolgáltatás gyalázata.
Ingatlan-nyilvántartás: a digitális középkor vége?
Erről korábban bővebben írtam már, most csak annyit: az ingatlan-nyilvántartás működése (pontosabban: nem-működése) igen súlyos mindennapos jogbiztonsági probléma Magyarországon. Az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy az állam megbízható, naprakész és hozzáférhető nyilvántartást vezessen az ingatlanokról. Ez jelenleg nincs meg.
Összefoglalás: nem csoda kell, csak visszatérés a normalitáshoz
Nem valami utópikus jogállamot várok az új kormánytól. Nem is azt, hogy holnapra Svájc legyünk.
Ugyanakkor azt várom, hogy haladéktalanul szüntessék meg a rendeleti kormányzást és adják vissza a parlamentnek a jogalkotási jogköreit.
Azt várom, hogy tapasztalt bírókat válasszanak a (fő)bíróság élére, ne a kormánypárthoz lojális kádereket.
Azt várom, hogy aki végrehajtói vizsgát tesz, azt a tudása alapján tegyék meg végrehajtónak, ne a havi visszaosztási hajlandósága alapján és az ítéletek végrehajtásáért felelős szervre és személyekre a gyanú árnyéka se vetüljön.
Ez csak a minimális jogállami működés egy szelete, ezen felül még bőven van teendő, ha azt szeretnénk, hogy egy jól működő államban éljük a mindennapjainkat.